„Fogy a magyar!” Fogy a magyar? Mitől születne ma több gyerek Magyarországon? Az adókedvezmény vagy a munkaerő-piaci reintegráció segítene a családoknak több gyereket vállalni? A Társadalomtudományi Szakkollégium a Kuss?!est keretein belül meghívott szakemberekkel, szakpolitikusokkal járja körül a témát, összehasonlítva a különböző családpolitikai modelleket és alkalmazhatóságukat.
Vendégek: Kormosné Debreceni Zsuzsa, Fodor Éva, Spéder Zsolt
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, a TÁTK könyvtár előtt
Időpont: április 28, csütörtök 18:00
A beszélgetés célja, hogy jobban megértsük Magyarország és a szomszédos államok viszonyát, illetve azt, hogy milyen akár ma is érezhető hatásai vannak arra a trianoni békének. Az est folyamán szeretnénk több szempontból is körüljárni a témát, olyan kérdésekre keresve a választ, hogy hogyan élték meg szomszédaink a 90 évvel ezelőtti eseményeket, és miért nem sikerült azokat ma sem feldolgozni. Szeretnénk továbbá bemutatni, hogy hogyan válik Trianon a politika részévé, milyen szerepet játszott a nacionalizmus kialakulásában, javíthatunk-e Magyarország és a szomszédos országok viszonyán, ha megpróbáljuk közösen értelmezni a történteket.
Vendégek: Kovács Éva és Zahorán Csaba
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, a TÁTK könyvtár előtt
Időpont: április 13, szerda, 18:00
Megkeresett minket az Amnesty International pár lelkes tagja, hogy bemutassák szervezetüket egyetemünkön. Az este első fele tehát az Amnesty International céljairól, kampányairól, módszereiről szól majd. Ezután kötetlen beszélgetés következik emberi jogi munka és aktuális ügyek Magyarországon témában.
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, Északi épület, alagsor, a TÁTK könyvtár előtt
Időpont: csütörtök, március 31, 18:00 órától
A 2010-2011-es tanév tavaszi félévében is folytatódik a KUSS?!.A korábbi félévek szellemében, de annál szélesebb körben szeretnénk elindítani idei programsorozatunkat. Úgy véljük, rengeteg olyan dolog van még, amiről sokat hallottunk ugyan, de nem volt lehetőségünk/bátorságunk beszélgetni róla. Éppen ezért továbbra is szükség van a Kuss?!-ra, egy olyan terepre, ahol gondolkodhatsz, kétkedhetsz, vitázhatsz, csak épp kussolni nem érdemes. Továbbra is célunk, hogy minél több nézőpontot megjelenítsünk, és minél több szempontból vizsgáljunk meg egy kérdést. Szeretnénk kicsit kilépni a saját fejünkből, és megnézni hogyan gondolkodnak mások.Nemcsak a téma a lényeg, hanem a nyitottság is. Így már nem is olyan meglepő, hogy egymás mellé kerülhet Petőfi holtteste, az otthon vajúdó kismamák na meg Trianon. De szó esik a munkahelyeken tapasztalható hátrányos megkülönböztetés kezeléséről, az inter-etnikus viszonyok szociálpszichológiai magyarázatáról és vendégünk lesz az Amnesty International is.Szeretettel várunk beszélgetéseinkre, melyeken beszélni nem muszáj, de kussolni sem. További információkkat hamarosan a facebook oldalunk, illetve a blogunkon és kihelyezett plakátjainkon találsz.A 2010-2011-es tanév tavaszi félévében is folytatódik a KUSS?!.
A korábbi félévek szellemében, de annál szélesebb körben szeretnénk elindítani idei programsorozatunkat. Úgy véljük, rengeteg olyan dolog van még, amiről sokat hallottunk ugyan, de nem volt lehetőségünk/bátorságunk beszélgetni róla. Éppen ezért továbbra is szükség van a Kuss?!-ra, egy olyan terepre, ahol gondolkodhatsz, kétkedhetsz, vitázhatsz, csak épp kussolni nem érdemes. Továbbra is célunk, hogy minél több nézőpontot megjelenítsünk, és minél több szempontból vizsgáljunk meg egy kérdést. Szeretnénk kicsit kilépni a saját fejünkből, és megnézni hogyan gondolkodnak mások.
Nemcsak a téma a lényeg, hanem a nyitottság is. Így már nem is olyan meglepő, hogy egymás mellé kerülhet Petőfi holtteste, az otthon vajúdó kismamák na meg Trianon. De szó esik a munkahelyeken tapasztalható hátrányos megkülönböztetés kezeléséről, az inter-etnikus viszonyok szociálpszichológiai magyarázatáról és vendégünk lesz az Amnesty International is.
Szeretettel várunk beszélgetéseinkre, melyeken beszélni nem muszáj, de kussolni sem. További információkkat hamarosan a facebook oldalunk, illetve a blogunkon és kihelyezett plakátjainkon találsz.
December 16. – Gödör Klub (Budapest, Erzsébet tér 4.)
A belépés ingyenes
15:00 - Falak helyett szavak – kiállítás megnyitó
A megnyitón beszédet mond Siri Ellen Sletner Norvégia budapesti nagykövete és Dr. Kocsis Máté Józsefváros polgármestere.
A kiállítás célja, hogy interaktív, mozgalmas, de egyben tanulságos módon elgondolkodtassa a látogatókat a sokszínűség, a kirekesztés, a befogadás és az esélyegyenlőség kérdéseiről.
A kiállítás három iskola diákjainak aktív közreműködésével jött létre. A kiállítás a helyi pedagógusok által vezetett, művészeti és etnográfiai műhelyfoglalkozásokra épít, így a kiállítási anyagot a fiatalok által készített montázsok, tablók, életútinterjúk színesítik.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető december 16-22-ig, 10 és 20 óra között.
16:00 - Skandináv filmklub
16:00 – Meghallgatást tart az Európai Roma Zenei Szakkollégium
A Szakkollégium ötletét a ma már Berlinben élő, roma származású gitárművész és zeneszerző, Snétberger Ferenc vetette fel. A Salgótarjánban, 1957-ben született gitárvirtuóz egy muzsikusfamília legkisebb gyermekeként tulajdonképpen a zenén nőtt fel. Édesapja játékát figyelve, majd vele játszva tanulta meg a gitárjáték alapjait. A gitárművész korábban Németországban egy zeneileg tehetséges szinto és roma gyermekeket felkaroló roma zeneművészeti középiskolában tanított. Közép-kelet európai koncertsorozatain roma fiatalokkal és családokkal találkozva erősödött meg benne gondolat, miszerint szükség van egy olyan speciális tanodára - Roma Zenei Szakkollégiumra -, amely a németországi intézmény mintájára a tehetséges roma fiatalok felkarolásában, mentorálásában hiánypótló és egyedülálló segítséget tud nyújtani.
19:00 - Fogadás skandináv módra
(Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország budapesti követségeinek közreműködésével)
19:30 - We are here – Itt vagyunk kampányindító
20:30 - Zene a rasszizmus ellen koncert
Balogh Kálmán, Huszár Mihály (bőgő), Vázsonyi János ( szaxofon), Pusztai Gábor (dobok), David Yengibarjan (harmonika), Kovács Zoltán (zongora), Said Tichiti (lant, ütőhangszerek), Mbay Ndiaye (ütőhangszerek), Koós-Hutás Áron (trombita), Vámos Veronika (flamenco, ének), Bogdán Gabi (hastánc), Kardos Dani (gitár), Polnauer Flóra, Magyar Bori (ének), Fellegi Balázs (zongora, ének)
Vendég: Snétberger Ferenc
A Zene a Rasszizmus Ellen idei koncertjének programja két részre különíthető el: az elsőben olyan hangszeres nagyágyúk vonulnak fel, és illeszkednek egymáshoz zenéikkel, mint a cimbalmos Balogh Kálmán, a harmonikás David Yengibarjan, a szaxofonos Vázsonyi Janó. Az első félidő csúcspontját kétségtelenül a Magyarországon igen ritkán hal...lható gitárfenomén, Snétberger ferenc jelenti majd.
A második részben olyan zenészek lépnek színpadra, mint Said Tichiti, a szenegáli ütős, Mbay Ndiaye, Fellegi Balázs, valamint a két fiatal, tündöklő énekesnő, Magyar Bori és Polnauer Flóra. Színrelépésükkel megkezdődik a, reményeink szerint véget nem érő, etno-pop alapú - de bármely stílusba bele-belekapó zenéket pörgető BULI!
Az év talán legönfeledtebb, extatikus zenei partija, amelyre várjuk a közönséget - táncolósat és nem-táncolósat egyaránt.
Filmvetítések a TáTK Kari Könyvtáránál
Meddő
Almási Tamás - 1995
"E filmfajtának legutóbbi nagy művészi eredménye Almási Tamás Meddő című, sorskövető dokumentuma. Munkanélküliek. Vashulladék-lopás és kilakoltatás élőben. A vashordalék kibányászása és elhordása a valóság játékfilmes módon való rekonstruálása (legalább részben). A mázsás kőzetdarabokat réten és salakhegyek mellett cipelő szereplőket kísérő kamera játékfilmben is így követné őket: nem nézhetnek a kamerába, „hamisan” úgy tesznek, mint más napokon, amikor nincs ott semmiféle kamera. Eljátsszák saját munkájukat. Rekonstruálják önmaguk tetteit. Ezzel szemben a film másik fő képsora, a kilakoltatás cinéma direct, a kamera itt csak felveszi a jelenléte nélkül is bekövetkező eseményt. Vannak aztán a kérdező epizódok: interjú-riportfilmekben megszokott pillanatok. Nem „tiszta” oknyomozás tehát a Meddő: rendezője a tényfeltárásnál is fontosabbnak tartja a játékfilmes érzelmi hatást."
(Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem)
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, északi épület, alagsor – a TÁTK könyvtár előtt
Időpont: december 9, csütörtök, 18 óra
Filmvetítések a TáTK Kari Könyvtáránál!
„Hivatalosan Alsóhegysor, a helybeliek azonban kezdettől fogva Kisamerikának hívták Ózdon azt a munkáskolóniát, amely a XIX. század végén épült 41 négyzetméteres, komfort nélküli lakásokból a vasgyár szakmunkásainak. 1975-ben a Balázs Béla Stúdióban dokumentumfilmet készítettünk az ott lakók életéről. Akkor sem a film, sem a kohászat üzemekről készült szociológiai tanulmány "nem kaphattak nyilvánosságot".
Utólag tudjuk, hogy ezekben az években fojtották el az utolsó reformszocialista törekvéseket is. A film egyetlen munkakópiája "állítólag" egy raktári szennyvízbetörés nyomán megsemmisült. Megmaradtak viszont a kivágások, a fekete-fehér, kis részben színes negatív tekercsek. Ezek alapján indult el a film helyreállítása.”
A filmvetítés után közös beszélgetés a rendezővel!
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, északi épület, alagsor – a TÁTK könyvtár előtt
Időpont: november 18, csütörtök, 18 óra
A TASZ szervezésében: Filmklub a fogyatékos emberekről
Időpont: November 8, hétfő, 20:00 - 23:00
Helyszín: Kino mozi, Budapest, Szent István krt. 16
Program:
Az Élek és szeretek című film vetítése (103 perc) - Cornerfilm
Az Élő példák című film vetítése (20 perc) - Witness
A vetítések között beszélgetés a filmekről, és az azokban felvetett kérdésekről. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Kapronczay Stefánia - a TASZ Betegjogi Programjának vezetője
Rajczy Mátyás - Aura Egyesület
Gombos Gábor - az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek bizottságának megválasztott tagja
Bercse László - ÉFOÉSZ
Helyfoglalás érkezési sorrendben.
A helyszín akadálymentesen megközelíthető.
A belépés ingyenes, azonban adományozni lehetséges a TASZ részére.
Az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium szervezésében, a KUSS?!est keretein belül, vetítjük le a Jasmine Dellal által rendezett filmet.
A film a 2001-es Gypsy Caravan Tour-on fellépő öt cigánybanda útját követi nyomon, amerikai turnéjukon. Különböző országokból érkeztek és különböző zenét játszanak, de közös útjuk során, megismerkednek egymással, felfedezik sokszínűségeiket és hasonlóságaikat.
Jó film, jó zene, úgyhogy gyertek :).
Utána pedig reméljük, hogy mindenki szeretne maradni beszélgetni a filmről.
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, északi épület, alagsor – a TÁTK könyvtár előtt
Időpont: szeptember 30, csütörtök, 18 óra
hivatalos honlap: http://www.gypsycaravanmovie.com/
írások a filmről:
http://www.dunatv.hu/musor/musorajanlo/filmek/kanyarog_az_ut.html
http://www.frokk.hu/programajanlo/295-kanyarog-az-ut-egy-cigany-karavan-mesei-
Futballhuliganizmus: erőszak mint életmód?
A futball története sosem nélkülözte az erőszakot. Bármerre gurult a labda a világban, a bunyó sosem maradt el. Anglia szurkolói sokáig rettegésben tartották a világot, de a balhésok ott végül utcára kerültek. A magyar futball viszont már nem is létezne lelkes futballhuligánok nélkül, akik nem mindig elégednek meg a stadionok sivár világával. Az öszödi beszéd utáni zavargásokban fel-fel tűnve, ellenségek összeborulva közösen utálták a „közellenséget” és eredményesen aprították a köztulajdont. De kik ők valójában? Mit tehetünk ellenük, vagy értük?
Meghívott vendégeink: Antal Dániel, Szegedi Péter, futballhuligán, szurkoló, rendőr
Időpont: április 29, csütörtök, 18 óra
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, északi épület, alagsor - a TáTK
könyvtár előtt

A beszélgetés második része.
Ez alkalommal arra koncentrálunk, hogy egy közmunkát végző ember min megy keresztül, mik a legfőbb problémák, mik ebből a kivezető utak, és van-e olyan, hogy lemondunk valakiről.
Meghívott vendégünk: Kulinyi Márton (Budapest Esély Nonprofit Kft.)
Időpont: április 22, csütörtök, 18 óra
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, északi épület, alagsor - a TáTK
könyvtár előtt
Létezik-e értelmes közmunka? Pontosan mi is a haszna? Milyen a jó gyakorlat? Honnan van erre pénz? Csak a pénzen múlik, vagy még mi máson? Kinek a feladata, illetve ki csinálhatja? Mik ebből a kivezető utak? Van-e olyan, hogy lemondunk valakiről? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Meghívott vendégünk: Kulinyi Márton (Budapest Esély Nonprofit Kft.)
Időpont: április 15, csütörtök, 18 óra
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, északi épület, alagsor - a TáTK könyvtár előtt

"Mi történne, ha rendeznének egy háborút, és nem menne el senki?"
A háborúkban emberek vesznek részt - egyaránt emberek a felelősök és az áldozatok is. De vajon hol kezdődik a felelősség, és hol az áldozati szerep? Aki utasításokat hajt végre, az áldozat, vagy inkább felelős? Mi számít háborús bűnnek, és hogyan vonható az ilyesmi felelősségre? Mi történik akkor, ha azok, akiket felelősségre vonunk, másokra mutogatnak? Hogyan varrhatóak el ezek a szálak a háborút átélt közösségben? Elvarrhatóak-e egyáltalán?
A fenti dilemmákra keressük a választ a beszélgetésen, ahol Varga Zsuzsanna Szomszédok voltak című dokumentumfilmjét nézzük meg, melyben a kőszegi zsidók szomszédjait kérdezik arról, hogy mit tettek, és mit tehettek volna a második világháborúban. A filmet követően vendégeinkkel a film és a délszláv háború kapcsán járjuk körül a háborús bűnöket és a felelősség kérdését.
Meghívott vendégeink: Bojtár B. Endre, Kovács Éva, Kriza Bori
Időpont: Április 8, csütörtök, 18:00
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, északi épület, alagsor - a TáTK könyvtár előtt
A beszélgetés témájához kapcsolható cikk A Szomszédok voltak című filmről 
Naponta többször hosszú perceket tölt egy szűk, büdös, lehangoló helyiségben. Gyermekét veszélyezteti. Rákban fog meghalni. Ki Ő? A Dohányos. De valóban az ördöggel cimborál az, aki rágyújt? A dohányzó ember egy élvezeti cikket élvező felnőtt vagy egy önmagát kontrollálni képtelen „gyermek”? Mit tanulhatunk abból a folyamatból, melynek következtében - egy bizonyos szokással vagy viselkedéssel rendelkező csoportot - bűnbakként, másokra nézve veszélyes, a társadalomból kiiktatandó elemként tartunk számon? Meghívott vendégünk: Bíró Judit Időpont: Március 25, csütörtök, 18 óra Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, északi épület, alagsor - a TáTK könyvtár előtt Bíró Judit: "Dohányzáspolitika: A dohányzás diskurzusa és kontrollja" 
Ne kussolj, ha kényes társadalmi probléma kerül szóba, ne kussolj, ha nem értesz egyet. Beszélni nem muszáj, de kussolni sem! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hallgatói kezdeményezés, programsorozat az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium szervezésében.